LSD

A „LSD” lehetséges további jelentéseiről lásd: Bőrcsomósodáskór.

LSD
IUPAC-név
(6aR,9R)-N,N-dietil-7-metil-4,6,6a,7,8,9-hexahidroindol[4,3-fg]kinolin-9-karboxamid
Más nevek	LSD, LSD-25, d-lizergsav-dietilamid, N,N-dietil-d-lizergamid
Kémiai azonosítók
CAS-szám	50-37-3
PubChem	5761
DrugBank	DB04829
SMILES CN1[C@](C2=C[C@@H] (C(N(CC)CC)=O)C1) ([H])CC3=CNC4=C3C2=CC=C4
Kémiai és fizikai tulajdonságok
Kémiai képlet	C20H25N3O
Moláris tömeg	323,43 g/mol
Farmakokinetikai adatok
Metabolizmus	máj
Biológiai felezési idő	3–5 óra
Kiválasztás	vese
Terápiás előírások
Jogi státusz	Schedule III (CA)
	Schedule 9 (AU)
	illegális (HU)
	Class A (UK)
	Schedule I (US)
Terhességi kategória	C (US)
	X (AU)
Alkalmazás	orális, intravénás, transzdermális

A lizergsav-dietilamid, rövidítve LSD vagy LSD-25 az ergolinok családjába tartozó pszichedelikus drog. Hatása alatt megváltozik az érzékelés, a gondolkodásmód és a létszemlélet. Szinesztéziát, valamint megváltozott idő-, és térérzékelést is okozhat. Leginkább rekreációs és önismereti céllal, illetve a pszichedelikus terápiához használják. Az LSD nem okoz fizikai függőséget, nincs bizonyíték agykárosító hatására, és toxicitása a küszöbdózishoz mérten rendkívül alacsony,^[1] viszont kedvezőtlen mentális hatásai lehetnek, mint például a szorongás, paranoia, vagy zavaró érzékcsalódások.^[2]

Az LSD-t először Albert Hofmann szintetizálta 1938-ban ergotaminból, amit Arthur Stoll vont ki anyarozsból (ami egy tipikusan rozson élősködő gombafajta) és ő tapasztalta először hatásait egy véletlen mérgezést követően. Az „LSD” elnevezés a szer korai kódnevéből, az „LSD-25”-ből származik, ami a német „Lysergsäure-diethylamid” rövidítése az anyag azonosítószámával követve. Az LSD érzékeny az oxigénre, az ultraibolya sugárzásra és a klórra (főleg oldott állapotban). Száraz és sötét helyen évekig eltartható. A tiszta LSD színtelen, szagtalan, íztelen szilárd anyag.^[3] Általában szájon át veszik be. Mivel egy adag szabad szemmel szinte láthatatlan, ezért adagonként kb. 6 mm oldalméretű, perforált itatóspapír-négyzetekre („bélyegre”) impregnálják. Másik, ritkábban előforduló formája a kb. 1 mm átmérőjű apró golyó, a „microdot”. Korábban, leginkább az USA-ban kockacukorra vagy zselatinra is kenték. Az LSD az egyik legpotensebb pszichedelikus anyag, 25-30 µg a küszöbdózisa.^[4][5]

Az 1950-es és 1960-as években az LSD-vel mintegy 1000 kísérletet, illetve terápiát folytattak, körülbelül 40 000 alanyon, illetve páciensen. Pszichiátriai és pszichoterápiás alkalmazása jelentős eredményeket hozott például az alkoholizmus kezelésében. Az LSD egyre elterjedtebb rekreációs használatára adott válaszlépésként azonban az USA drogháborút („War On Drugs”) hirdetett. Az 1966-os kaliforniai, az 1968-as teljes USA-beli, illetve az 1971-es ENSZ pszichotrop egyezmény alapján történt betiltások következtében az emberi alanyokon folytatott kísérletek megnehezültek és megszűntek. Ezeket a kísérleteket csak az utóbbi években kezdték újra.^[6]

1. ↑ Lüscher C, Ungless MA (2006. november 1.). „The Mechanistic Classification of Addictive Drugs”. PLoS Med. 3 (11), e437. o. DOI:10.1371/journal.pmed.0030437. PMID 17105338.  
2. ↑ Passie T, Halpern JH, Stichtenoth DO, Emrich HM, Hintzen A (2008). „The Pharmacology of Lysergic Acid Diethylamide: a Review”. CNS Neuroscience & Therapeutics 14 (4), 295–314. o. [2015. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1111/j.1755-5949.2008.00059.x. PMID 19040555. (Hozzáférés: 2011. július 21.)  
3. ↑ Burt, PiHKAL, 1st, Transform Press, 21. o. (1991). ISBN 978-0-9630096-0-9 
4. ↑ Greiner T, Burch NR, Edelberg R (1958). „Psychopathology and psychophysiology of minimal LSD-25 dosage; a preliminary dosage-response spectrum”. AMA Arch Neurol Psychiatry 79 (2), 208–10. o. PMID 13497365.  
5. ↑ Stoll, W.A. (1947). „Ein neues, in sehr kleinen Mengen wirsames Phantastikum”. Arch. Neur. 60, 483. o.  
6. ↑ https://index.hu/politika/bulvar/lsd7906/